Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Fotó az Alaszkánál kifogott száz éves halról

Akár több mint száz éves is lehet az a hal, amelyet a napokban fogtak ki a Bering-tengerből. Ez az eddigi egyik legidősebb példány, amely Alaszka vizeiben valaha is a halászok hálójába került.

 

07108.jpg

 

Egy nőstény álsügért (Sebastes borealis) fogtak ki a napokban a Bering-tengeren dolgozó halászok. Az NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) szakértői szerint az állat kora 90 és 115 év közé tehető, amit a hal hallóköveiből (otolitjaiból) állapítottak meg. A hal hasa nagy volt, a petefészek tele volt fejlődésben lévő embriókkal.

A száz éves halat mintegy 75 tonnányi tőkehal „társaságában” emelték ki több mint 600 méteres mélységből. A 112 centimér hosszú és 27 kilós vemhes nőstény mellett még további további tíz másik álsügér is volt a hálóban.

 A Kamcsatka partjaitól egészen Kaliforniáig előforduló álsügér általában véve sem tekinthető parányi méretűnek. Hossza legtöbbször eléri az egy métert, tömege pedig húsz kilogramm körül mozog.

A mostani zsákmány viszont sem korát sem méretét tekintve nem rekorder, ugyanis az eddig ismert legnagyobb kifogott álsügér 119 centi volt. Az életkor szerinti rekordot viszont egy 157 éves korában kifogott hal tartja.

Forrás: National Geographic

Kép

 

 

„Agyarnyelvű” hal

 

Az ausztrál vizek rémséges teremtménye, a sárkányhal számos hosszúra nőtt fogával ragadja meg áldozatát. Az állatnak – a kép tanúsága szerint – még a nyelvéből is kinőtt néhány agyara.

 

16737.jpg

A jókora banán méretét elérő ragadozó hal a hideg, sötét mélységek lakója egyike annak a számos új fajnak, amelyet a mintegy egy évtizedes időtartamú, Census of Marine Life elnevezésű projekt keretében írtak le, amely a Föld óceánjainak élővilágát volt hivatott összeírni.


A szakemberek 25 óceáni régióban végezték kutatásaikat, s eddig több mint százezer fajt írtak össze. A projekt végső összegzését október 4-én teszik közzé a kutatók.

 

Forrás: National Geographic

Kép

 

 

Meghökkentő viselkedésforma halaknál!

 

A halharcosok klubjának első szabálya: emlékezzünk arra, kit győztek le riválisaink. A második szabály: jegyezzük meg azt is, kitől kaptak ki, így következtessünk hol helyezkedünk el a rangsorban.

 

Kép A kísérletekben szereplő Astatotilapia burtoni afrikai bölcsőszájúhalak számára létfontosságú, hogy föl tudják mérni vetélytársaik erejét, és ennek alapján eldönthessék, mikor harcoljanak, és mikor meneküljenek inkább. A faj hímjei ugyanis vad küzdelmeket vívnak a territóriumokért a tavakban és a folyókban. A jó hely megszerzésének jutalma a bőséges táplálék és a szaporodási lehetőség.

A
Nature folyóiratban megjelent tanulmányból kitűnik, hogy nem kell minden halnak mindenkivel megverekednie a rangsor fölállításához, a halak pusztán megfigyeléssel is el tudják magukat helyezni a hierarchiában.

Azért, hogy kiderítsék, hogyan is történik mindez, a kísérleteket vezető Logan Grosenick és munkatársai az amerikai Stanford Egyetemről a következő elrendezést hozták létre. Egy halat – a megfigyelőt – egy középen elhelyezett, hengeres akváriumba tettek, ahonnan megfigyelhette a körülötte lévő akváriumokban zajló eseményeket.

A kutatók ezután egy sor „megbundázott” harcot rendeztek a többi hal között. Például stresszhatásnak tették ki az egyik halat, majd betették egy másik hal akváriumába, így biztos elvesztette a küzdelmet a „hazai pályán” lévő ellenféllel szemben. Az otthonában lévő hal üldözte és harapdálta a behatolót, az meg folyamatosan menekült.

Miután a megfigyelő hal már látott egy csomó harcot, a kutatók tesztelték, hogy Kép mennyire fogta fel a rangsorrendet. A tudósok két olyan halhoz tették be a megfigyelő halat, amelyek egymás közti küzdelmét sosem látta, de a többiekkel való harcukat igen. A megfigyelő majdnem mindig a rangsorban alacsonyabban álló hal közelébe úszott. Feltehetőleg minél távolabb a dominánsabb hímektől nagyobb biztonságban érezte magát.

E logikai következtetéseken alapuló viselkedés kialakulása igen hasznos, hiszen megóvja a halakat a fölösleges párviadaloktól. A kutatásvezető szerint valószínűleg elterjedt viselkedésforma lehet a legtöbb olyan fajnál, ahol rangsorrend figyelhető meg.

 

Forrás: National Geographic

Kép

 

A méret a lényeg – a halaknál (is)

A mexikói kardfarkú halak szexuális érését nagymértékben befolyásolja, hogy mennyire vonzó, „férfias” hímek találhatók a környezetükben. A férfiasság mértékére a farok méretéből következtetnek.

A mexikói kardfarkú halak (Xiphophorus hellerii) Közép-Amerikában honos, 10-12 cm nagyságú, elevenszülő halak. Nevüket annak köszönhetik, hogy a hímek farokúszójára alul kardszerűen megnyúlt, amely a nőstények számára vonzó látvány. Minél kifejezettebb ez a nyúlvány, annál dominánsabb a hím.

Kép Az Exeter Egyetem biológusai azt vizsgálták, befolyásolja-e a többiek  látványa a halak nemi érését. Azt tapasztalták, hogy azok a nőstények, melyek nap mint nap nagy faroknyúlványú hímeket láttak, gyorsabban váltak szexuálisan éretté, mint azok, melyeknek kevésbé „férfias” hímeket mutattak.

 

A hímekből a konkurencia épp ellenkező hatást váltott ki. Azok, amelyek hosszú nyúlványú társaikat nézték, lassabban váltak éretté.

A mexikói kardfarkú halak általában két évig élnek. Nemi érésük időpontja rendkívül változatos, négy- és húszhónapos koruk között bármikor bekövetkezhet. A domináns hímek látványának hatása logikus, a nőstényeknek azt üzeni: „Most kell szaporodni, most vannak itt a megfelelő pasik hozzá!” Ezzel szemben a hímeknek mást sugall a látvány: „Amíg ezek a macsók itt vannak, semmi esélyem, inkább később leszek érett.”

Korábban számos állatfajnál – emlősöknél is – kimutatták, hogy a fajtársaktól származó kémiai ingerek szerepet játszanak a nemi érésükben. Ebben az esetben azonban ilyesmi nem játszhatott közre, hiszen a halakat a kutatók külön akváriumokban tartották. A vizsgálat vezetője szerint a vizuális élmények nemi érésre gyakorolt hatása valószínűleg más fajoknál is megjelenik.

Bíró Zsuzsa
 

forrás:National Geographic

Kép


 

A legfélelmetesebb harapású hal 


Egy új tanulmány szerint a tengereket több mint 360 millió évvel ez előtt uraló, kisbusz méretű, páncélos halnak olyan erős volt a harapása, amely mellett a mai fehér cápa harapása csak csipegetésnek tűnne.

 Dunkleosteus terreli nevű félelmetes ragadozó a páncélos porcoshalak (Placodermi) közé tartozott, mely halak testét tagolt páncéllemezek borították. A Dunkleosteus a késő devonban élt, 415–360 millió éve, és valószínűleg elérte a 10 méteres hosszúságot. Más páncélos halakat és ősi cápákat zsákmányolt, így a mozgékonyság és az erős állkapocs nélkülözhetetlen volt számára.

Egy amerikai tudóspár elkészítette a Dunkleosteus koponyájának számítógépes modelljét. Ennek alapján azt állítják, hogy a halnak rendkívüli izom- és ízületrendszere volt, amely lehetővé tette, hogy az állat ijesztő gyorsasággal és hatalmas erővel nyissa ki és csukja össze éles pengékkel fölfegyverzett állkapcsát.

Kép

Képes volt a másodperc ötvened része alatt kitárni és összecsattintani az állkapcsát, amit az a szívóerő is segített, amellyel a tehetetlen áldozatot a gyomrába szippantotta. Az állkapcsa csúcsán ülő, borotvaéles kettős tépőfogakkal több mint 4400 newton, hátsó foglemezeivel pedig legalább 5300 newton erőt tudott kifejteni, ami hozzávetőleg a kétszerese a fehér cápa harapóerejének.

„Ez a harapási erő nagyobb bármelyik élő vagy fosszilis halénál, és a legerősebb állati harapások közé tartozik” – jelentette ki Philip Anderson, a Chicagói Egyetem és Mark Westneat, a chicagói Field Természettudományi Múzeum munkatársa, a Biology Letters tudományos folyóiratban megjelent cikk két szerzője. – „Ennél is nagyobb harapási erőről csak néhány rendkívül nagy aligátor és dinoszaurusz esetében számoltak be.”

A számítógépes modellt egy hat méter hosszú és egy tonnát nyomó kifejlett állat alapján készítették. Jelenleg úgy vélik, hogy a legerősebb harapása a Tyrannosaurus rexnek lehetett. Néhány szakértő becslése szerint a Tyrannosaurus akár 13 400 newtonos erővel is morzsolhatta a csontokat, bár ezt az értéket sokan túlzónak tartják.
Pesthy Gábor

forrás:National Geographic

Kép


 

Óriásszájú cápát fogtak a Fülöp-szigeteken


A világ egyik legritkább halát fogták ki helyi halászok a Fülöp-szigetek keleti partjainál. A cápafajból ez – volt – a 41. előkerült példány a világon.

 

A Fülöp-szigetek középső részén található Burias szigetnél egy 4 méter hosszú és 500 kg súlyú óriáscápa akadt egy halászhálóba – jelentette be a Természetvédelmi Világalap (WWF) helyi aktivistája. A halászok a cápát a Sorsogon tartományban lévő Donsolba szállították, ahol az állatot elfogyasztották. Bár a WWF egyik munkatársa megpróbálta erről lebeszélni a halászokat, nem járt sikerrel, ugyanis a cápahúsból készített speciális fogás, a kinuout az egyik legnagyobb helyi ínyencségnek számít.

Kép

 

 

Az óriásszájú cápa (Megachasma pelagios) nevét arról kapta, hogy hatalmas, majdnem egy méter széles szája van, amelyben több ezernyi szűrő helyezkedik el, amelyek segítségével ki tudja szűrni a táplálékául szolgáló parányi lebegő szervezeteket, a planktonokat. E halfaj izomzata meglepően lágy ezért viszonylag gyenge úszó. Bár tekintélyes méretűre megnő, az emberre teljesen veszélytelen.

Kép Az óriásszájú cápa a világ egyik legritkább halfaja. 1976-os felfedezése óta eddig mindössze 40 példány került elő a világ tengereiből. A Fülöp-szigetek partjainál kifogott példány a 41., ezért a ritka tengeri élőlényeket nyilvántartó Floridai Természettudományi Múzeumtól a „Megamouth 41” elnevezést kapta. Mivel az óriásszájú cápáról csak nagyon kevés adat áll rendelkezésre, többek között pontos egyedszámát sem ismerjük, hivatalosan nem tartozik a kipusztulás fenyegette állatfajokhoz. Ez a faj azért is kerül olyan ritkán az ember szeme elé, mert többnyire a nyílt vízen, a partoktól távol él, és csak nagyon ritkán emelkedik a felszínig.

 

Az első óriásszájú cápa a Hawaii-szigeteknél került elő egy amerikai tengeralattjáró horgonyára akadva. Azóta többek között Kalifornia, Japán, Tajvan, Indonézia, Brazília, Ecuador, Szenegál, Dél-Afrika, Mexikó és Ausztrália vizeiből jegyezték föl előbukkanásukat. A Fülöp-szigeteknél ez a 8. előkerült óriásszájú cápa, amelyet 200 méteres mélységből fogtak ki. Ebben a tartományban többször észlelték már a rablócápát vagy más néven érdes cápát (Rhincodon typus) is, amely a világ legnagyobb hala, és akárcsak az óriásszájú cápa, planktonevő.

Kép

 

 

A WWF munkatársa felhívta a figyelmet, hogy az a tengerrész, ahol a világ három planktonevő cápájából kettőt több esetben is észleltek, továbbá rendszeresen megjelennek a szintén planktonokkal táplálkozó és hatalmasra megnövő ördögráják (manták) is, valamint rendszeres a delfinek jelenléte, azt mutatja, hogy ökológiailag stabil, egészséges állapotban van, és érdemes a védelemre illetve megőrzésre.

 

 

 

 

 

forrás:National Geographic

Kép


 

 Vicces és ronda halfajt fedeztek föl Indonéziában


Eddig nem ismert, bizarr külsejű halfajra bukkantak Indonézia vizeiben. Az állat azért is különleges, mert gumilabdaként ugráln és pattog az tengerfenéken – számoltak be a tudósok.

A szemétől az uszonyáig vörösesbarna és barackszínű csíkokkal borított ördöghalra (Lophius piscatorius) tavaly bukkantak rá egy utazásszervező cég megbízásából merülő búvároktatók az Indonézia keleti részén található Ambon-sziget partjai közelében.

A cég kapcsolatba lépett az amerikai ichtiológiai (halismereti) társaság Copeia című folyóiratával, amelynek e havi számában a Washingtoni Egyetem kutatója, Ted Pietsch publikálja az új fajról szerzett ismereteket. Pietsch, hogy megállapítsa, csakugyan új fajról van-e szó, DNS-tesztet végzett az állaton.

Az új ördöghal, amelyet a „psychedelica” névre kereszteltek, a csáposhalfélék családjába tartozik. Más ördöghalakhoz hasonlóan testének mindkét oldalán úszók vannak, amelyek békalábhoz hasonlóvá módosultak. Az új faj azonban számos, korábban nem ismert viselkedési formát mutat – olvasható a tanulmányban. 

Kép

 Minden alkalommal, amikor a tengerfenékre érnek, úszóikkal lökik el magukat és préselik ki a vizet szűk kopoltyúikon, hogy tovább haladjanak. Ez, és az eltolódott farokúszó okozza viccesnek tűnő furcsa, labdapattogáshoz hasonló és kaotikusnak tűnő mozgásukat.

Mark Erdman, a Conservation International természetmegőrző intézet tengeri programjának munkatársa izgalmas felfedezésnek nevezte az új faj megismerését: „Azt hiszem az emberek úgy gondolták, hogy az ördöghalak viszonylag jól ismertek, de egy ilyen új darab felfedezése tényleg nagyon lenyűgöző. Ez egy nagyon érdekes állat” – nyilatkozta a szakértő, aki szerint a hal csíkjai valószínűleg a korallok közötti bujkálást segítik.

„A felfedezés azt is bizonyítja, hogy a régió rendkívül változatos, és még mindig sok az ismeretlen faj Indonéziában illetve a Korall-háromszög egészében – hangoztatta a szakember.

Az újonnan megismert ökölnyi nagyságú kocsonyás halat vastag bőre védi meg a borotvaéles koralloktól. Feje lapos, szemei ugyanúgy előre néznek, mint az emberé, és nagy, tátogó szája van.

forrás:National Geographic